Indiában az óriásplakátok negyvenszer tíz méteresek az út mellett, a szállodákat azonban nem szokás táblázni, így a szállodákhoz közeli nyomortelepeken senki nem lepődik meg, ha sok turistát lát, mert az utca végén ott van egy elképesztő adottságokkal, csodás érintetlenül zöld környezettel, tengerparttal bíró luxusszálloda. Az egyéb nevezetességeket sem igazán táblázzák ki, így aztán amikor váratlanul nullára fékezett és befordult a busz, akkor sejtettem: megérkeztünk.

A világ legjobb Ayurvédás intézetéhez kanyarodtunk be, Galla Zsuzsától idézek. Potom tízezer euróért itt már el lehet tölteni három hetet. (Máshol értelemszerűen sokkal olcsóbb, most a Ritzről beszélünk.) Mondjuk itt tényleg meg lehet nyugodni, és meg lehet tisztulni. Nem véletlen a kiírás, magad mögött hagyod az életedet.

Zavartalanul lehet jógázni, méregteleníteni. Itt éppolyan elszántak az amerikaiak, mint oroszok, ha a terápiás hányást írja elő a doktort, akkor behúzzák azt a löttyöt, a többit inkább nem részletezem.

A telek határán volt egy kisebb folyó, sajnos, nem értették a viccet, az a folyó a Gangesz-e? Elég reménytelenül néztek rám, és az előadásokon valahogy nem is kellett attól tartanom, hogy nekem magyarázzák, hogy lehet itt meggyógyulni és ezt az életvitelt hazavinni.

Nekem ugyanakkor sikerült úgy megnyugodnom, hogy párszor leesett a fejem a jetlagtől, így a szemkontaktust eleve kerültem a doktorral.

De voltak azért éber pillanataim, és nagyjából ekkor kezdtem kapiskálni, mi itt a lényeg.

Az egyénre szabott gyógymód.

Itt nem az van, hogy ha fáj a fejed, gyorsan kapj be egy fájdalomcsillapítót. (Különböző emberekre értelemszerűen nem hathat ugyanúgy ugyanaz a gyógyszer.) Bármily hihetetlen a magyar egészségügy állapotát tekintve, itt fontos az egyén. Ha fáj a karom, nem azt kezelik, de úgy kezelik, hogy az azt kiváltó betegségnek elmúljon a tünete. És ez jó.

Valahogy ők máshogy ismerik a testet, mint az európai emberek, máshogy is néznek rá, de mégsem misztikusan.

Ami megfogott még a helyben: a kaja. Itt aztán nincs dőzsölés, legfeljebb a pálmalevél fokozza az étvágyat – erre teszik rá a kis edénykéket -, a sárgaborsó, a barna rizs, a meleg gyömbér kevésbé.

A kefirnél savanyúbb valamiből sajnos csak egy kortyot ittam, elhittem, hogy roppant egészséges, de már gyerekként hatalmas csalódást ért, ha megromlott a tej, és az aludttej ízét nem bírtam.

A kaja 300 kalória volt, a buszon kaptunk utána valami geil kekszet meg cukrot, amiben már csak ránézésre is több volt.

Ezen a napon egyébként megszegtem az útikönyvek kőtáblás törvényét: az utcán pirított mogyoróból ettem. Erre még rátett egy szúnyog, amelyik szemérmetlenül megcsípett kétszer egymás, én pedig nem szedek malária elleni gyógyszert.