A lakóhajón töltött éjszaka után szörnyű volt a kontraszt, amikor a mesterségesen kialakított lagúnákhoz mentünk. Az apartman hátsó ajtaján ment ki az apuka gyerekével, bevitte a tisztított zöld vízbe és úszni tanította.
Ezt a luxust az indiai felső középosztály már képes megfizetni, itt már adnak szobákat napi 150 euróért előszezonban, mi pedig abban vagyunk, mert három hete ért véget az esős évszak, és persze Galla Zsuzsa nem akart minket büntetni, hogy állandóan csuromvizesek legyünk.
Vannak dolgok persze, amik nem változnak, itt ugyanúgy kézzel esznek a szoba falai közt, mint a nagyon szegények. Indiában ez még az elegáns éttermekben is szokás, ezért is van annyi kézmosó.
Valahogy itt a torkomat csípik a fűszerek, nem pedig a szám szélét, és ez jó. Valahogy itt a fűszerestől nem fáj a gyomrom, mint otthon, ez pláne jó. Mert a kaja kiváló. A palacsinta tésztára emlékeztető pizza kár, hogy nincs itthon. Szambaszósz van, össze is lehet vetni. Egy hazai indiai étterem hasonlít a kintire, a kínai viszont nem, ezzel is szembesültem.